nyitokep

orgonak

"Bánsági orgonák és orgonaépítők" címmel nyílt meg szept. 4-én este a nagybecskereki székesegyházban Dr. Franz Metz temesvári származású, jelenleg Németországban élő orgonista, zenetudós  kiállítása.
A művész szept. 6-án rövid előadásban ismertette a hangszer felépítését, majd különböző korok zenéjéből bemutatót tartott.

Képek >>

 

aracsk

2017. augusztus 22. és 24. között „Küldetésem van!” mottóval háromnapos mozgó képzőkonferenciát szervezett a Vajdaságba a Boldogasszony Iskolanővérek magyarországi rendtartománya.
A konferencián az iskolanővéri intézmények 300 munkatársa és a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével meghívott 100 vajdasági magyar pedagógus vett részt. Az utazás állomásai közt szerepelt az aracsi pusztatemplom, Nagybecskerek, Pétervárad,

Galambóc, a Vaskapu, Belgrád, a Tarcal-hegy ortodox kolostorai és a karlócai Béke temploma.

A Délvidék történelmével, kulturális örökségével való megismerkedés és a személyes kapcsolatok építése mellett a szakmai-módszertani képzésről változatos előadások, műhelyfoglalkozások gondoskodtak, melyekre rendhagyó módon a Duna vizén, konferenciahajókon került sor.

A szervezési feladatok nagy részét az iskolanővérek bánáti közösségének tagjai és a Szathmáry Karolina Kollégium munkatársai végezték.

Képek >> 

ballagas

Május 10-én kollégiumunk végzős diákjai ünnepi szentmise keretében búcsúztak el a nővérektől, diáktársaiktól és az intézmény minden munkatársától. A szentmisét dr. Német László püspök mutatta be.

 

Képek >>

 

asztal2

A húsvét előtti utolsó este már az ünnep jegyében telt. Önként vállalkozó diákok készítették, díszítették a tálakat, hajtogatták a szalvétákat, terítették az asztalt, helyezték el az ajándékokat, hogy örömteli legyen a közösen elfogyasztott vacsora.

Képek >>

 

Loni

Détári Apollónia harmadik évfolyamos diákunk a Belgrádban megrendezett országos zongoraversenyen 2. helyezést ért el.

kreativ husvet

Kreatív nap keretében húsvéti ajándékkészítést tartottunk.
Filcből, dekorgumiból, színes papírokból készültek dekorációk, apró ajándékok és képeslapok.  

Képek >>

 

marc15k

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezett Nagybecskerek magyarsága március 14-én a Petőfi MME nagytermében.
A műsor keretében Détári Annabella, Csasznyi Hilda és Mlekov Loretta magyar népdalokat énekelt, melyet Lackó Márta citerajátéka kísért. 

 

Apollonia

Détári Apollónia harmadik évfolyamos diákunk első díjat nyert a XVII. Fiatal Zongoristák területi versenyén, mely március 11-én került megrendezésre a nagybecskereki Josif Marinkovic Zeneiskolában.

 

 

lelkinap

Diákjaink nagyböjti lelki hétvégén vettek részt március 11-12-én. A programot Pálfai Zoltán makói plébános, M. Fidelis nővér és Elias Ohoiledwarin indonéziai születésű verbita atya tartotta.

 

Képek >>

 

avato00

Az idén másodízben szerveztük meg végzős fiataljaink szalagavató bálját. Az ünnepi esemény február 11-én a muzslyai Emmausz Kollégiummal közösen került megrendezésre. 

Képek >>

VajdaságMa délvidéki hírportál cikke >>